0

Nemtejet házilag

30741722_356417681534696_1927013016667160576_nEz a nap is elérkezett. Saját, otthon készített rizs itallal kortyolgatom ma reggel a kávémat. Hihetetlen, hogy néha milyen egyszerű dolgoknak milyen sok idő kell, mire megérnek. Már évekkel ezelőtt, kb. akkor amikor vegán lettem (hat évvel ezelőtt) olvastam róla, hogy házilag is lehetséges növényi nemtejet készíteni, de valahogy szinte sohasem jelent meg bennem a vágy, hogy magam is nekiálljak. Nem mondom, hogy nem próbáltam, de ezek a kísérletek kudarcba fulladtak és mivel a konyhában nem éppen jellemző rám a kitartás az adott étel / ital tökéletesítésére, így annyiban hagytam a dolgot. Egészen mostanáig.

Az utóbbi pár hétben egyre jobban foglalkoztat, hogy én is csatlakozzam a “no waste” hozzáállást, illetve igazából életformát képviselőkhöz és próbáljak minél kevesebb szemetet termelni a mindennapjaimban. Az egyik dolog, ami nem tetszik pl., hogy az üres növényi nemtejes doboz mindig a kukában köt ki. Ugyanakkor tényleg megdöbbentő, hogy a csupán pár százalék rizst vagy mandulát tartalmazó ital milyen sokba kerül. Jó, bevallom, az utóbbi fél évben a Penny-ben kapható Happy Rice / Happy Almond nemtejeket vettem, amelyek csak 399 Ft-ba kerültek literenként (akciósan 299), ami nagyon jó ár a piacon (500-900 Ft körülbe kerülnek ezek, persze vannak minőségbeli különbségek köztük), de akkor is…

Tettem egy fogadalmat múlt héten, nevezetesen hogy többet nem veszek ilyeneket, magam készítem az italt barna rizsből, így még jobban is járok, hiszen nemcsak hogy tápanyagtartalma jobb és nagyobb így az italnak, hanem még azt az egy-két adalékot sem fogyasztom (l. sűrűsítőanyag). Ja és persze az ár sem mindegy: 399 helyett így literenként csupán kb. 115 forintomba kerül az egész.

Az elkészítés pofonegyszerű (hidd el, ha én mondom, akkor tényleg az: sohasem állnék neki nagyon bonyolult dolgoknak, amelyeket rendszeresen akarok csinálni a jövőben). Nem javasolnám, hogy áruházban szerezzük meg a barna rizst, mert egyrészről drága, másrészről a legtöbb az ún. előfőzött verzió, amit szerintem nem kellene erre használni. A Fehérvári úti Vásárcsarnokban gyakran vásárolok magokat, aszalványokat, persze gabonát is árulnak, a barna rizs kilója 460 Ft. El tudom képzelni, hogy ennél is olcsóbban lehet venni más piacon, pl. a Fővám téren. Ha nem akarunk vagy nem tudunk piacra járni pl. a munka beosztásunk miatt, akkor jó megoldás lehet a netes rendelés, a Bulk Shop-ban pl. 960 Ft-ért 2 kilót kapunk, tehát még mindig jó áron van, összehasonlítva pl. a Herbaházban (ahol szerintem nagyon jó áron lehet sok mindent beszerezni) is 600 Ft per kiló áron találtam legolcsóbban (300/0,5 kg).

Na de a legfontosabb: hogyan készül? Én most „kicsit” túllőttem a célon és nagyon sok rizst használtam fel: 0,5 kiló barna rizsből készítettem kb. 1,2 l nemtejet. Így egy sokkal testesebb, sűrűbb, krémesebb, rizs-ízűbb italt kaptam, persze ha pl. süteményt vagy olyasmi ételt készítünk, akkor jól jöhet ez a fajta. Ha csak kávéhoz akarjuk felhasználni, elég a neten is javasolt mennyiségekkel operálni:

25 dkg barna rizst vízbe legalább 24 órára beáztatjuk (a hűtőben tartjuk), majd leszűrjük és betesszük egy turmixgépbe, ráöntünk 1 l friss vizet, teszünk bele himalájai (vagy hasonlóan minőségi) sót és pl. nádcukrot édesítésképpen, majd percekig mixeljük. A végén egy nagyon sűrű szűrőn (nekem ez a legegyszerűbb és leghigiénikusabb megoldás – százforintos boltban kapható műanyag, “hálós” szűrőt használok erre) egy tálba átszűrjük és hagyjuk, hogy lecsöpögjön: segítsünk rá valamilyen eszközzel, hogy a nedvesség kicsuroghasson belőle (kevergessük, nyomkodjuk, stb.). Persze ha már az a bizonyos másik “mumus téma” zero waste ügyében, a házi komposztálás “nagy üzemben” működne otthon, akkor nem a kukába kellett volna kihajítani a kiszipolyozott rizst, hanem nemesebb vége is lehetett volna, mindenesetre egyébként már készen is vagyunk. Az íz „fokozására” lehet még fahéjat is használni, pl. egy fahéj rúddal együtt áztatni a rizst. Legközelebb úgy csinálom majd.

Örülök és hálás vagyok, hogy végre elszántam magam erre a fontos lépésre és remélem, ez segít majd a többi házilag készíthető alapanyagok (nemtejföl, nemjoghurt, nemtejszín) otthoni készítésében is.

Namaste.

 

0

Paprikás-hagymás-pecsenyezsíros palacsinta recept (vegán, gluténmentes)

Múlt szombaton Vegán palacsinta bajnokságon vettem részt és az elkészített palacsintámmal második helyezést értem el az egy ízzel nevezők között. Ezzel a palacsintával indultam.

Hozzávalók a tésztához (kb. 12 db palacsinta, az ötletet innen vettem):

100 gramm zabliszt (gluténmentes, ha GM palacsintát akarunk: zabpehely ledarálva)

130 gramm hajdina liszt

1 bögre növényi tej (pl. rizs)

2 ek olaj

Himalája só

szóda/szénsavmentes ásványvíz (a kellő állagtól függ a mennyiség)

olaj a sütéshez

Hozzávalók a töltelékhez:

2 db nagyobb kápia paprika

olaj

1 lilahagyma

szárított vagy friss metélőhagyma

vegán pecsenyezsír (vöröshagyma, étolaj, fokhagyma, kókuszzsír pálmazsír helyett, Himalájai só, bors, (füstölt) pirospaprika, sörélesztő pehely – elhagyható)

A palacsintákat a videóban leírtak alapján elkészítettem. A töltelékhez a hagymát apróra vágtam, a kápia paprikát előmelegített sütőben egy kis olajjal meglocsolva megsütöttem. Miután kihűlt, amennyire tudtam lehúztam a bőrét és szintén apróra vágtam. A palacsintát megkentem a zsírral és az egyik oldalára csíkban felhalmoztam a többi hozzávalót. Szerintem nagyon finom lett. 🙂

28829310_332707440572387_2053433383_n

Sajnos kevésbé sikerült kép az eseményen, ráadásul pont a töltelék nem látszik 😀

 

 

0

Sötét labirintus?

Olvasgatom a netes cikkeket a bipoláris személyiségzavarról. Hihetetlen, mennyire tipikusak a tünetek, amelyeket már én is megtapasztaltam, de ami még hihetetlenebb, hogy amikor épp átélem valamelyiket, akkor mindig azt érzem, hogy egyedül vagyok ezzel a problémával.

Holott a felfokozott állapotot bizonyos szempontból csodálatos megélni: kreatív, fáradhatatlan és abszolút nyitott vagyok olyankor. Ha nem tűnne fel a környezetemben senkinek a változás, mondhatni egyik napról a másikra megvilágosodom és bármit megtehetek, hiszen nem érzékelem, hogy lennének határaim.

Mosolyogva és pirulva olvastam egy bipoláris beszámolóját a mániákus időszakáról: tökéletesen magamra ismertem és eszembe jutott, utólag milyen kínosan viselkedtem: introvertált létemre játszi könnyedséggel teremtettem kapcsolatokat mindenhol, ahol jártam, ismerőseimet pedig tőlem sosem látott őszinteséggel sokkoltam. Igazából mindenkit kiosztottam, olyan blog bejegyzéseket tettem közzé, amelyekben kendőzetlenül szidtam a húsevőket. Jellemző, hogy amíg morálisan alá tudom támasztani az igazamat, addig sebezhetetlennek és tökéletesnek hiszem magam. Igazság szerint rengeteg közös élményem van sorstársaimmal, annak ellenére is, hogy én aránylag rövid időszakokban éltem meg a mániát.

A pozitívum: a kiapadhatatlan ötletbombák, amelyek aludni sem hagynak olyankor, minden ötlet zseniálisnak és világmegváltónak tűnik, spontán módon összefüggésekre jövök rá és olyan titkos tudásba nyerek beavatást, amelyről sejtelmem sem volt, hogy létezik. Közben sajnálkozva tekintek régi tudatlan önmagamra és imádkozom, hogy ne vesszen el a tudás és örökké birtokoljam ezt a magas tudatszintet. Valami olyasmi érzés, mint amelyet Charlie él meg a Virágot Algernonnak című könyvben: szerencsére Charlie-hoz hasonlóan én is úgy tértem vissza régi önmagamhoz, hogy nem szenvedtem el komoly sérülést.

Furcsa, most eszembe jutott valami, ami fontos lehet: tavaly a második kórházi bentfekvésemet követően úgy éreztem napokig, mintha nem én, a régi önmagam volnék. Én akkor úgy éreztem, az egóm szorult háttérbe egy időre és el kellett telnie időnek, amíg visszaépült.

Na mára ennyi.

Algernon2r