Hétfő és a hét első gyakorlása – Álló pózok

66791_488580487863436_1636133916_nÖsszességében elmondhatom, hogy nagyon jól ment a mai gyakorlás. Nem a „megszokott helyemen” (bosszantó ez a megszokáshoz való ragaszkodás, beidegződés bennem) voltam hátul a fal mellett, hanem a másik teremben a fallal szemben és ez most valamiért megnyugtató is volt számomra, jobban tudtam koncentrálni befelé. Ugyan nem szoktam összehasonlítgatni magamat másokkal, egyszer már letisztáztam magamban és azóta is folyamatosan emlékeztetem magam, hogy ez NEM egy verseny és mindenki a saját határain belül teljesít, néha bosszantónak találom, ha – valószínűleg a pillanatnyi lelkiállapottól függően – gyengébben megy a gyakorlás és természetesen mint egy ördögi kör, a frusztráció csak ront a helyzeten. Megfigyeltem, hogy általában péntek magasságában vagyok a „mélyponton”, de erről a „ciklusról” még később szeretnék írni.

A két kör surya namaskara vagy napüdvözlet (a hétvége után kicsit már hiányoztak a csaturanga dandászanák és úrdvamukha-svanászanák) után a hátrahajló ardha csandrászanánál ma egy kisebb áttörés történt: nem éreztem olyan nehéznek a légzést közben és miközben hátrahajoltam végre nem törtem meg annyira a derekam, mint sajnos elő szokott fordulni, hanem inkább ívesen hajoltam hátra. Nem is nagyon esett jól kijönni belőle. Uttanászanánál örömmel vettem tudomásul, hogy nem feszül a csípőm összezárt lábbal. Utthita-trikónászanánál csak egy pár hete kezdtem el érezni, hogy hogyan tudok lejjebb menni anélkül, hogy kifordulna a csípőm. Sajnos mostanában csak ritkán csináljuk a parivritta-trikónászanát, az átfordított szögtartást. Emlékszem, egy éve milyen nehéznek találtam stabilan tartani ezt a pózt, most ha néha csináljuk, ugyan stabilan le tudom tenni a tenyerem a lábfejem mellé, a gerinccsavarást nehéznek érzem, nem tudok teljesen rásimulni belülről a combomra. Mint minden átfordított gerinccsavarásnál, itt is rendkívül nehéznek találom a légzést.

Következett a „kedvenc” pózom, utkatászana A verzió. Néha az az érzésem, hogy sohasem leszek képes anélkül végrehajtani, hogy ne remegjek minden porcikámban. Figyeltem ma is Reginát, az oktatómat, jobban is, mint máskor, ahogyan „szemrebbenés nélkül” megy bele a pózban, közben beszél, számol, majd ugyanolyan könnyedséggel hajlik előre lábujjhegyen sutarmurgászanába, strucc pózba. Minden egyes alkalommal lenyűgöz, hogy milyen találó elnevezései vannak az ászanáknak és hogy például ebben a pózban a hétköznapokhoz képest milyen szokatlan testtartást veszünk fel és ez ráadásul még kényelmes is tud lenni, ha sikerül eltalálni a megfelelő egyensúlyt lábujjhegyen. Szeretek innen felemelkedni talászanába, pálmafa pózba. Szó szerint felemelő érzés, amikor az ember eljut arra a szintre, hogy minden porcikáját megfeszítve, lábujjhegyen képzeletben egy belső fókuszpontba kapaszkodva meg tudja tartani magát lehunyt szemmel.

Ezután következtek az egyensúlyozó pózok és ugyan a két kedvencem, a féllótuszban végzett vriksászana és a praszárita-pádottánászana vagy paradicsommadár tartás ezúttal kimaradt, cserébe kárpótolt, hogy mind a garudászana, mind pedig az ékapáda dharunászana, álló íjpóz stabilan ment. Érdekes módon most elég gyorsan elkezdett zsibbadni a behajlított jobb lábam sas állásban, nem is tudtam felemelni a sarkamat előrehajlásnál, a másik oldalra viszont sikerült. Emlékszem, amikor először próbáltam meg végrehajtani ezt a „mutatványt”, teljes mértékben lehetetlennek tűnt, hogy megemeljem a sarkamat. Aztán később egyszer csak sikerült kitartani is. Igen, sokszor elcsodálkozom, hogy milyen sok mindenre képes az emberi test.

Álló íjpózban már megint megakadtam vízszintesnél a bal lábam felemelésekor, nem nagyon akar feljebb menni, de legalább már stabil mindkét oldalra. Jobb oldalon jó úton haladok az „íjam kifeszítésére”, viszont a csípőn még dolgozni kell, hogy ne forduljon ki oldalra. A virabhandrászana A, ez a hihetetlenül méltóságteljes póz kívülről egyszerűnek tűnik, nekem hosszú hónapokba tellett, mire elkezdtem érezni, hogy a csípőcsontok előretolásával egy időben a sarok talajba nyomása milyen intenzív nyújtás jön létre a két pont között a bokától a combon át a törzsizomig. Arra is csak nem olyan régóta figyelek, hogy eléggé beforgassam a bokámat, hogy ezzel nem rotáljam, csavarjam a térdemet, ami ugye nem tesz jót a térdszalagoknak. Ugyanez a helyzet az álló helyzetben végzett fej a lábhoz póz esetében, ahol ugyan le tudom tenni a homlokomat mindkét oldalra a lábfejem mellé, de ha elegendő mértékben beforgatom a bokámat, akkor sokkal kevésbé lesz stabil a póz, erőteljesebb a nyújtás a lábban, bokámat, sokkal jobban kell figyelni arra, hogy mi történik hátul. Ez a féle testtudatosság hosszú idő alatt alakul ki. Több helyen is olvastam olyasmit, hogy az ászana „stabil és kényelmes tartás” kell, hogy legyen és bár az ülő és fekvő pózoknál ezt már többször megtapasztaltam, azonban az álló pózok minden egyes alkalommal újabb és újabb kihívással kecsegtetnek.

Ezután további csípőnyitó gyakorlatok következtek, álló helyzetben nagy terpeszben visszük lejjebb és lejjebb a csípőnket, anélkül, hogy hátul letennénk a térdünket, ehhez hasonlót a földön is csinálunk, a földhöz képest merőleges lábszárral közelítünk mellkassal a talaj felé. Galambpózban előredőlés, karok fej fölé emelése, lábszár és boka a csípőhöz való közelítése, majd hanumánászana, haránt spárga következett.

Reginánál nem csinálunk teljes vinyászát a pózok között, helyette erősítünk, csaturangák, alkartámaszok, szantólanászanák, lefelé és felfelé néző kutyák, dinamikus delfin pózok stb. szoktak előfordulni. Erről majd az iron jóga kapcsán szeretnék bővebben írni.

Módosított gomukhászana, bandhakónászana, ülő helyzetben lábnyújtás, terpeszben fej a térdhez és előrehajlás, angolspárga (azért itt még egy jó pár centi hiányzik a „boldogsághoz”) szerepeltek ülő pózként. A fekvő pózokból a szupta-panangusztászanát ezúttal kihagytam, mert ennél itt és álló helyzetben is nagyon feszül a sérült csípőm a combtőnél, nem akarom erőltetni, mert például a pénteki után egész hétvégén fájt ezen a tájékon.

Egyik kedvencem, az úrdvamukha-pascsimóttánászana, amikor ülő helyzetben az összezárt felnyújtott lábunkra ráhajolunk mindig lenyűgöz – régen rendkívül nehéznek találtam az ülőcsontokon való egyensúlyozást, ez ma már nem okoz gondot, hasizmomat és karomat és lábamat megfeszítve és mégis erőlködés nélkül „záródom önmagamba”. A szokásos egy perces navászana ma mosolygás helyett komoly arccal zajlott.

Az ülő pózokkal együtt a hason fekvő hátrahajló pózoknak is egy külön bejegyzést fogok szentelni a későbbiekben, itt csak a teljesség kedvéért írnám le, hogy mely pózok szerepeltek ma: bhudzsangászana hátul összekulcsolt kézzel, salabhászana, makarászana. Zárásként ustrászana, teveópóz következett, majd egy kis hasizom erősítés után el kellett rohannom az óráról és nem maradtam a „jól megérdemelt” savászanára. Tudom, hogy nem helyes elmenni az óra befejezése előtt, de elő szokott fordulni, hogy egyszerűen nem tudom másként megoldani a napomat.

Ígéretemhez híven folytatom az ászanák „boncolgatását” a későbbiekben. Végül lezárásként álljon itt egy általam nagyon kedvelt idézet, amely a jógára és benne az egész ászana gyakorlásra (is) hihetetlenül igaz és szép gondolat: „A test a szekér, az öt érzék a paripák, az elme a gyeplő, de én vagyok a szekérhajtó.”

One thought on “Hétfő és a hét első gyakorlása – Álló pózok

  1. Visszajelzés: Hétfő, szerda, péntek: Hatha Jóga Reginával | yoginitami

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s