Tirumalai Krishnamacharya – A Modern Jóga Atyja

654567-8acee689e95ca379aa86fa2b61ee80b7Nehéz lenne megindokolni, hogy miért éppen Krishnamacharyara esett a választásom és döntöttem úgy, hogy róla írom ezt az esszét. Valójában már a kezdetektől, mielőtt elkezdtem volna információt gyűjteni róla egyértelmű volt számomra, hogy ő az, akiről nekem most többet kell megtudnom és ilyen módon tanulnom tőle, az ő életéből és tanításaiból.

Igazság szerint úgyszólván semmit sem tudtam róla pár héttel ezelőttig és úgy vélem, ez egybecseng azokkal az ellentmondásokkal, amelyek Krishnamacharya életét és személyiségét jellemzik. Életútja ismert, azonban legendás alakját sok szempontból mégis homály fedi, még a családja körében is. Nem érdekelte a hírnév, az ismertség, sohasem írt önéletrajzot és szerénysége, alázata miatt sohasem vállalta fel sajátjaként vagy tekintette magáénak a rengeteg újítást, amelyet bevezetett. Az ő szemében a jóga Istentől származott és ebből kifolyólag a saját újításait is ősi szövegekre való hivatkozással adta elő vagy a gurujának, Brahmacharinak tulajdonította. „Ha valamit alaposan megtanultál, akkor nem ugyanúgy fogod továbbadni, ahogyan azt te megtanultad.” – ez volt egyik híres mondása és ennek megfelelően a szellemi tulajdon kérdése egyszerűen nem volt fontos számára.

A „modern jóga atyja” – vagy hívják a modern jóga nagyatyjának” is – sok más jógihoz hasonlóan hosszú életet élt meg, százegy évesen, szellemileg még mindig hihetetlenül frissen hunyt el. Még kilencvenkilenc évesen is képes volt hosszabb időt tölteni például fejenállásban, élete végéig tanított és gyógyított. Tartalmas élete során számomra felfoghatatlan tudásra tett szert, tudásszomja már fiatalon hajtotta az új dolgok felé. (“No one is wise by birth, for wisdom results from one own’s efforts.”) Az életen át tartó tanulás által nemcsak kiváló tanárrá vált – a leghíresebb modern jógik mind tanítványai voltak hosszabb vagy rövidebb ideig az élete egy pontján –, hanem szanszkszrit tudós, Ayurvédikus gyógyító („isteni gyógyítónak” tartották, többek között a mantra-jala szakértője is volt), rituálék lebonyolítója volt, sőt, jártas volt a költészetben, zenében és a főzésben is. Mind a hat darshanam, ősi hindu filozófiai iskola mesterévé vált és elképzelhető, hogy nélküle a jóga rendszere feledésbe merült volna – ő tette a tömegek számára elérhetővé a jógát, általa ismerhette meg a nyugat ezt az ősi indiai rendszert, a mai modern jóga stílusok mind neki köszönhetik, hogy világszerte művelik őket.

Több tanítványa is elismeri, hogy nehezen találhatnának olyan embert, aki tudásban felülmúlná, vagy akár hozzá hasonló lenne. Mindezek ellenére közel sem ismerik olyan sokan, mint tanítványait, még Indiában is legtöbben B.K.S. Iyengartól eredeztetik a modern jógát, akinek az 1960-ban kiadott Jóga új megvilágításban című könyve megjelenéséig nem is ismerték Krishnamacharya nevét, továbbá kevesen tudják, hogy az Ashtanga jóga irányzat atyjának tartott Pattabhi Jois saját bevallása szerint is a mesterétől tanultakat tanította és népszerűsítette. Mysore-ban Krishnamacharya létrehozhatta a saját jóga iskoláját, ahol főleg fiatal fiúk voltak a tanítványai, akiknek több irányzatból – többek között a jógából, gimnasztikából és ökölvívásból – hozott létre egy dinamikus ászana sorozatot, amelynek fő célja a fizikai erőnlét fejlesztése volt. Három fő erősségi szintet is megkülönböztetett, kezdő, közép és haladó szinteket.

Krishnamacharya hatása leginkább abban nyilvánul meg, ahogyan egyértelmű módon a jóga fizikai oldalára fektette a hangsúlyt – ez előtte egyáltalán nem volt jellemző a magasabb irányzatokat követő, „igazi” jógát gyakorló jógikra, sőt, bizonyos körökben lenézték az ászanákat gyakorló fakírokat, akik inkább vásári látványosságnak számítottak a korábbi századokban. Ráadásul a brit fennhatóság alatt a hatha jógának kevés gyakorlója maradt.  Krishnamacharya fókuszba hozta a jóga testi vonulatát, amelyet számtalan előadó körút és jógademonstráció keretében népszerűsített Indiában az 1930-as években. Ő maga már öt éves korában megismerkedett a jógával, amikor is az édesapja elkezdte tanítani neki Patanjali jóga szútráit. Maga a család egy kilencedik századi neves jógitól eredeztette magát és a fiatal Krishnamacharya egyik zarándoklata során egy látomásban „találkozott” is a legendás ősapjával, Nathamunival. A jógát népszerűsítő demonstrációk közül számomra a leghihetetlenebb és felfoghatatlanabb az ún. siddhi jóga gyakorlása, egy olyan szellemi erő bemutatása, amelynek segítségével a külső világ irányítása a belső világ segítségével történik. Krishnamacharya a források szerint képes volt percekre megállítani a szívverését, puszta kézzel autókat állított meg vagy nehéz tárgyakat tudott foggal felemelni.

Később felfedezte, hogy a légzés és a vinyásza, a különböző ászanák kombinációja együtt hatékonyabbak és végső soron fontosabb ezek szerepet töltöttek be nála, mint maguk az egyes ászanák. A légzést magát az Isten és ember között létrejövő kapcsolat egyik eszközének tartotta. (“Inhale, and God approaches you.  Hold the inhalation, and God remains with you.  Exhale, and you approach God.  Hold the exhalation, and surrender to God.” vagy “Master your breath, let the self be in bliss, contemplate on the sublime within you.” vagy “When the truth is known ignorance cannot be, when the mind is pure there is no disease, when the breath is mastered there is no death, therefore, surrender to Yoga.”) Emellett bevezette a kontrapózok gyakorlását is.

Érdekes módon különül el az életút két részre és ezzel együtt a jóga rendszeréhez való hozzáállása is. Jógaoktatói „karrierje” elején legfőbb célja volt a hatha jógának egy rendkívül szigorú, idealizált ágát tökélyre fejleszteni. Aztán később, amikor a történelem arra „kényszerítette”, hogy rugalmasabban közeledjen a tanításhoz, az uniformizált, a hagyományokat végletekig betartó rendszert elhagyta és a jóga nagy újítójaként kezdett el működni. Abban többen is egyetértenek, hogy míg Mysore-ban, a maharadzsa pártfogása alatt töltött években, amelyek kiemelték őt az évekig tartó szegénységből és kilátástalanságból, szigorú, ellentmondást nem tűrő tanár volt, addig Madras-ban enyhültek a módszerei és egyre inkább az egyéni adottságokat, nemet, egészségi állapotot, érdeklődést, foglalkozást szintén figyelembe vevő jógát tanított.

Úgy tartotta, hogy nem az egyént kell a jógához igazítani, hanem a jógát az egyénhez, többek között ő vezette be a segédeszközök használatát a jógában, hogy segítségükkel bárki elkezdhesse a gyakorlást. Időskorában nem is tanított csoportokat, nem vezetett jóga iskolát, hanem helyette egyénileg tanított, amely egyébként ideális volt az őt felkereső, főleg beteg tanítványok esetében. Ami számomra a legszimpatikusabb azonban az új tanításában, az a nyitottság a különböző kultúrák és vallások iránt. Annak ellenére, hogy azt vallotta, sohasem lenne képes azonosulni más vallások gyakorlóival, a tanításban minden tanítványt egyedülállóként kezelt és felismerte, hogy a jóga nem ugyanazt jelenti mindenki számára, és ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, a tanítás nem lesz hatékony. (“Teach what is inside you, not as it applies to you, to yourself, but as it applies to the other.”) Ezt a gondolatot jól illusztrálja egyik tanítványa története, aki elmondta, hogy a meditáció bevezetőjében Krishnamacharya ilyen instrukciót adott: „Hunyd le a szemed és gondolj Istenre. Ha nem Istenre, akkor a napra. Ha nem a napra, akkor a szüleidre.” Krishnamacharya egyetlen feltétele itt az volt, hogy egy olyan erőre gondoljanak, amelyek náluk hatalmasabb.

Azonban nemcsak a jógagyakorlatokat, az ászana sorozatot, a légző gyakorlatokat és a meditációt igazította személyre szabottan a „diagnózis” felállítása után, hanem az étrendet és a különböző gyógynövényeket is egyénileg határozta meg. Akárcsak az Ayurvédikus orvosok, ő is megkérdezte a beteget, hogy hajlandó-e alávetni magát a „kezelésnek” és bízik-e abban, hogy a segítségével meg fog tudni gyógyulni. Úgy tartják, kiváló pszichológiai érzéke volt, látásra meg tudta állapítani az emberek személyiségét, képes volt a dolgok mögé látni.

Már említettem, hogy tartalmas élete során nehézségekkel is szembe kellett néznie, fiatalon és később hatvan éves tanárként is, ezzel kapcsolatban a pénzhez kötődő gondolatait igen tanulságosnak tartom. Szerinte felesleges a pénz, ha egyszer egészségesek vagyunk, békében élünk és nincsenek adósságaink. (“Why do we need money beyond a point? If we are free of ill health, enmity, and debt, is that not enough for a fulfilled life? In searching for money, we lose our health. And if we are unwell, how can we be peaceful? Similarly, a person with enemies will never sleep easy, nor will a person in debt. Be free of these and you will be at ease. Too much money only leads to less peace.”) Ő maga élete végéig nagyon egyszerű életet élt, úgy tartotta, hogy „a gazdagság a boldogtalansággal egyenlő”. Erről az a történet jut eszembe, amelyet az egyik ismerősöm mesélt nekem régebben és akkor is nagyon elgondolkoztatott bennünket. Az ismerősöm az egyik jógastúdióban tartott többnapos workshopon vett részt, amelyet egy indiai jógi tartott (sajnos nem emlékszem, hogy pontosan ki). Az utolsó előtti napon az idős jógi megkérte a résztvevőket, hogy hozzanak neki ajándékot, bármilyen apróságot, amelyet neki szánnának. Másnap a jógi arra kérte a résztvevőket, hogy tegyék elé (vagy középre) az ajándékokat és válasszanak valamit maguknak. Pár óra múlva vagy a nap végén azonban visszakérte tőlük az ajándékokat, amelyek a résztvevők természetesen igen kelletlenül tettek meg, hiszen a kis semmiség is ilyen gyorsan a szívükhöz nőtt. Azt hiszem, ez igen jól illusztrálja, hogy a mi modern felfogásunk mennyire távol áll Krishnamacharya birtoklást elutasító hozzáállásától.

Az olvasottakból arra a következtetésre jutottam, hogy Krishnamacharya vagy nagyon sokat változott az évek során vagy egyszerűen különböző emberek különféleképpen látták őt. Tény, hogy tanítványai eltérő időszakokban tanultak tőle, így egyesek rossz természetűnek, követelőzőnek, kíméletlennek, szenvedélyesnek, egocentrikusnak, veszélyesnek, büszkének tartották, míg mások gyengéd, sokoldalú, jószívű és alázatos jógiként írják le. Ez egyébként is egybecseng az egymástó homlokegyenest eltérő tradícióval, amelyeket munkássága inspirált. Az őt leíró negatív tulajdonságok ellenére például fia, Desikachar, az alázatot említi a legfontosabb dolognak, amelyet az apjától tanult: „Vidya dadhatu vinaya” („Alázattal add át a tudást.”).

További kis ellentmondásnak tűnhet, ahogyan a meditáció fontosságát hangsúlyozta a jógában. (”Subjects are of two categories, one category can be learned merely through words, by listening and understanding—these are theoretical subjects, like the rules and analysis of grammar. The other category needs to be practiced, like music, cooking, martial arts, and yoga as well. Nowadays, the practice of yoga stops with just asanas. Very few even attempt dharana and dhyana with seriousness. There is a need to search once more and reestablish the practice and value of yoga in modern times.”) Ahogyan azt már korábban említettem, éppen neki köszönhető a hatha jóga irányzatának népszerűsége és virágzása napjainkban, ennek ellenére úgy látta, az újítás nem érhet itt véget, hanem a jóga rendszerének újragondolásával a magasabb szintekre nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni. Úgy érezte, a túlélés érdekében a jógának alkalmazkodnia kell a modern kor kívánalmaihoz, azonban kiemelte, hogy a mai jógikat össze sem lehet hasonlítani a régiekhez és ez a világ erkölcsileg „megromlott”, az ősi gyakorlatok ideje lehanyatlott, az emberek már nem köteleződnek el a jóga mélyebb gyakorlatai iránt. (”So much of the traditional knowledge we had, even what I have seen in my early days, is now gone, lost….”) Mélyen tisztelte a múltat és az ősöket, miközben kísérletező kedve nem hanyatlott és újítási szenvedélyével sohasem hagyott fel. Jó példa Krishnamacharyanak a nőkhöz és külföldiekhez való viszonyulásának átalakulása itt: kezdetekben sokáig nem volt hajlandó nőket a shala-ba fogadni, nem találta őket „alkalmas” tanítványnak, azonban később állhatatossága miatt Indra Devit mégis tanítványul fogadta. Indra Devinek igen nagy szerepe volt a jóga nyugati népszerűsítésében, többek között ő írta az első hatha jógáról szóló bestsellert is, az Örökké fiatalon, örökké egészségesen-t.

Végül is pontosan ez az, amit Krishnamacharya legnagyobb érdemének tartok: a felismerését annak, hogy a jóga nem egy kötött, statikus rendszer, hanem élő, lélegző hagyomány, amely minden egyes gyakorló tapasztalataival együtt nő, mélyül és változik. Utólag bevallhatom, hogy azért választottam egy inkább a jóga fizikai oldalát hangsúlyozó jógit, aki gyakorló tanár is volt, mert jelenleg számomra könnyebb az ő életével és tanításaival azonosulni, illetve jógatanárrá váló utam fontos állomásának tartom, hogy a kutatás során világosabbá vált számomra a modern jóga eredetét övező homály és sok olyan kérdésre találtam meg a választ, amelyet a későbbiekben még kamatoztathatok.Krishnamacharya_svastikasana

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s