Gandushát Mindenkinek!

Oils-BottlesAz Ayurvédikus jóga oktatóképzésen találkoztam először az olajos öblögetéssel és akörül kezdtem el alkalmazni is, de pár héttel ezelőttig csak heti egyszer csináltam, most viszont már minden reggel ezzel kezdem a napot. Sajnos nem túl jók a fogaim, gyerekkoromban állandóan fogorvoshoz jártunk, több betömött fogam van, mint nem, fogszabályozót is kellett viselnem évekig, mostanában meg hol az egyik, hol a másik bölcsességfogam körüli íny van begyulladva. Persze érzékeny és vérzésre hajlamos is az ínyem emellett, és nem is éppen olyan árnyalatú a fogam, mint a hollywoodi sztároké. Ez az eljárás maga a csoda és már most egyre több jótékony hatását tapasztaltam meg: sokkal tisztább látványúak és érzetűek a fogaim, ritkábban is fájnak már és kicsit fehéredtek is azóta. Képzeljetek el egy világot, ahol a mérgező és drága vacak fogkrémek és szájvizek helyett mindenki egyszerűen olajat és sót használ a szájhigiéniához… Az alábbiakban összegyűjtöttem pár hasznos infót a gandusháról, a blog végén pedig egy rövid angol nyelvű cikk saját fordítását közlöm.

A szájhigiénia kihatással van az egész szervezetre, tulajdonképpen a megfelelő szájápolás az egészségmegőrzés egyik kulcsa. Mivel a belső szervek és a nyelv egyes részei összefüggenek egymással, így a száj állapota kihatással van a működésükre. Továbbá a száj az emésztőcsatorna része is, ezért fokozottan érdemes odafigyelni rá, hiszen sok betegség oka lehet a száj vagy a fogak rossz állapota. Ezzel a módszerrel megelőzhetjük és gyógyíthatjuk a fogszuvasodást.

Rengeteg jótékony hatása van a gandushának, ennek az olajjal végzett szájöblítésnek (olajkúrának, olajrágásnak is nevezik és amelyet mindenkinek érdemes lenne beépíteni a Dinacharayába vagy napi rutinjába): egy evőkanál növényi olajra (például szezám, kendermag vagy mák) és körülbelül 15-20 percre van hozzá szükségünk. Reggel érdemes végezni, hogy minél jobban érvényesüljön a szájtisztító, méregtelenítő hatás (az éjszaka folyamán szervezetünkben erőteljes méregtelenítő folyamatok zajlanak és a méreganyagok egy része nyelvünkön gyűlik össze): ilyenkor először a nehézfémek válnak ki, majd elpusztulnak a baktériumok és a vírusok is.

A kellő idő letelte után véletlenül se nyeljük le az olajat – köpjük ki a vécébe: látni fogjuk, hogy hígabb állagú, fehér színű hab fog távozni belőlünk – nehézfémeket, elpusztult baktériumokat tartalmaz. Sós meleg vízzel öblögessünk és én fogat mosni is ezután szoktam (több helyen olvastam, hogy talán előtte kell).

Ennek az ősi Ayurvédikus módszernek, amelynek leírását már a Charaka Samhita (az Ayurvéda ősi alapműve) is tartalmazza, rendszeres végzése által erősödik a fogíny és nő a baktériumokkal és vírusokkal szembeni ellenálló képesség a száj-és garatüregben, emellett véd a szájüreg gombás fertőzéseitől és a nyálkahártya-gyulladástól. Kiürülnek a nehézfémek, baktériumok és vírusok. Feltölt bennünket energiával, eltűnik a fáradtság, levertség érzése, mély és nyugodtabb lesz az alvás, jobban tűrjük a stresszt, nyugodtabbak leszünk és tisztábban fogunk tudni gondolkodni. Továbbá a haj és a bőr is egészségesebb lesz, elfelejthetjük a hajhullást, az ínyvérzést, a pattanásokat, ekcémát, meglazult fogakat. Eltűnik a rossz szájszag és az asztma, a hörghurut tünetei, sőt, még az ízületi gyulladást is csökkenti. Az öblögetés vértisztító hatású, hatékony fejfájás ellen, enyhíti a fog-és ínybántalmak tüneteit, jó emésztőrendszeri panaszok, szív-és vesebetegségek, trombózis és női bajok kiegészítő kezelésére.

Az Ayurvédában testtípus alapján javasolják az olajválasztást, a szezámolaj tridoshikus, tehát mindenki számára megfelel (amúgy: vata például szezámmal, pitta kókusszal, kapha olívával vagy napraforgó olajjal öblögessen). A Charaka Samhita szerint az öblögetés megerősíti az állkapcsot és a hangot és segítségével jobban fogjuk érezni az ízeket és így élvezni az ételeket. A torok nem fog kiszáradni és bármilyen kemény ételt képesek leszünk elrágni.

Forrás:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=569598333079491&set=a.528354450537213.1073741828.528350973870894&type=1&relevant_count=1

http://egeszseges-eletmodszerek.hu/termeszetes-modszerek-az-egeszsegert/ajurveda/a-szaj-meregtelenitese-olajos-oblitessel

http://virasana.hu/hu/ayurveda/gyogyir/gandusha

http://planetwell.com/ayurveda-oil-pulling-gandusha/

Az alábbi írás egy angol nyelven megjelent cikk fordítása a MindBodyGreen című oldalról:

http://www.mindbodygreen.com/0-7857/why-you-should-start-oil-pulling-today.html

Miért kellene még ma elkezdened olajjal öblögetni? (Szerző: Morgan Potts)

Az olajos öblögetés egy ősi Ayurvédikus méregtelenítő és megfiatalító eljárás. Egyszerű gyakorlat figyelemreméltó eredményekkel. Sokan hallottak róla, de kevesen jutottak el odáig, hogy ki is próbálják. Kétség kívül van egy kis misztikus és izgalmas hangulata a dolognak, amely miatt alig vártam, hogy kipróbáljam. De pontosan miről is van szó? Mire jó?

(Kókusz)dióhéjban:

Az olajos öblögetéshez egyszerűen válassz egy finomítatlan, jó minőségű olajat, amelyet használni szeretnél hasonlóképpen ahhoz, ahogyan szájvizet választasz. Az én kedvencem a kókuszolaj (az enyém meg a szezám – a ford.). Tetszőlegesen 5 és 20 perc között lehet csinálni. Az eljárás során az olaj magába szívja és eltávolítja a baktériumokat, a méreganyagokat és az élősködőket a szájból és nyirokrendszerből és feloldja a dugulást és a lerakódott nyálkát a torokban és elképesztő módon még a szinuszokat is fellazítja. A nyál segítségével ezek az ijesztő és nemkívánatos dolgok megkötnek az olajban és csak el kell őket távolítani. Az öblögetés továbbá a terület alapos megtisztításával újra mineralizálja a fogakat, megerősíti az ínyt is. Jól hangzik, nem? De pontosan hogy is kell végezni?

A hagyományos eljárás szerint extra szűz olívaolaj kell hozzá. Én amiatt használok nyers kókuszolajat, mert kórokozó ölő, gyulladáscsökkentő, enzimatikus tulajdonságokkal rendelkezik. Ez pluszban segít elpusztítani a nemkívánatos baktériumokat, amelyek a szájban lakozhatnak, miközben egészséges, jótékony hatású mikroorganizmusokat hagy maga után.

Kezdetnek vegyél a szádba fél vagy 1 evőkanálnyi olajat; ha hideg az olaj, akkor hagyd hogy megolvadjon. Aztán kezdj el rágogatni, öblögetni az olajjal a fogak között, az íny körül és hagyd hogy  a szád minden részéhez hozzáférjen az olaj, kivéve a torkot. Nem szabad, hogy az olaj a torokkal érintkezzen, mivel az olaj már tartalmazza a mérgező anyagokat. Nem szabad vele torkot öblögetni.

De azért élvezd ki az olajos öblögetést: dúdolj egy dallamot vagy gyakorold a mély orron át történő légzést. Engedd, hogy az ezzel eltöltött idő szent legyen. Élvezd ki a tisztulás érzését, a hang nélküli relaxációt. Semmi sem fogható a tele olajos szájjal történő mosolygás érzéséhez – van valami, amiatt olyan jó csinálni.

Ha lejárt az idő, köpd ki a szemétbe vagy a wc csészébe, de soha se a mosogatóba – az olaj megköthet és eltömítheti a lefolyót. Öblítsd ki a szád tiszta vízzel kétszer vagy háromszor. Végül igyál egy pohár vizet és pihenj. Frissnek és fiatalosnak fogod magad érezni.

Miért végezzük olajjal? A népszerű magyarázat szerint az olajos öblögetés segít az eldugult szinuszokon és a torkon. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan hat. Rögtön a vizes öblögetést követően érezni fogod, hogy ki kell fújnod az orrod és meg kell köszörülnöd a torkod. Dolgoztam együtt emberekkel, akik semmihez sem hasonlítható javulásról számoltak be csak egyetlen öblögetést követően. Az állapotuk fokozatosan javult és a dugulás végül teljesen elmúlt.

Azért kezdtem el alkalmazni ezt a módszert, hogy az érzékeny ínyemre és fogaimra találjak megoldást. Az ínyem megerősödött, a fogaim pedig sokkal fehérebbek lettek. Ráadásul a bőröm állapota is javult: jelentős mértékben megtisztult, fényes és majdnem ragyogó lett. Azok számára is hasznos végezni, akik különböző bőrbetegségben szenvednek, mint például pikkelysömör és mindazok számára is hasznos, akik méregteleníteni szeretnének és vigyázni akarnak az immunrendszerükre.

Ezt a módszert a nap bármelyik szakában végezhetjük, de a leghatékonyabb méregtelenítő hatást reggel, evés és ivás előtt érhetjük el. Ha nehezen tudod beilleszteni a napi rutinodba, akkor csináld a zuhany alatt. Így nem kell az órát lesni közben, hanem egyszerűen kiköpöd, ha végeztél a zuhannyal.

Remélem élvezni fogod ezt a gyógyító erejű nagyszerű élményt. Jó öblögetést!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s