Miért szeretnék felhagyni az agyalással? (Avagy a Jóga Szútrák után (is) szabadon…)

Mind[1]Nos, amilyen könnyű azt mondani, hogy “hagyjál már fel az állandó agyalással” olyan nehéz betartani – én aztán tudom. Most ott tartok, hogy nincsen olyan nap, hogy ne agyalnék azon, hogy állandóan agyalok, azonban ennek ellenére egyre biztosabban látom, hogy jó úton járok.

Körülbelül másfél hónappal ezelőttig szinte egyáltalán nem zavart, hogy gondolatban szinte mindig máshol járok, nem merült fel bennem, mint probléma. Azt persze érzékeltem, hogy bizonyos pillanatok kevésbé jók, mások viszont nagyon jók, de hogy rajtam múlik, hogy milyen legyen, az nem nagyon esett le. Amióta ez nyilvánvalóvá vált számomra, azóta folyamatosan dolgozom rajta, ami egyrészről azt jelenti, hogy fontos nekem, hiszen időt és energiát szánok rá, másrészről pedig biztos lehetelek benne, hogy létező problémáról van szó.

Vegyük például a jógát: azért kezdtem el pár hete csukott szemmel ászanázni, hogy hátha ha nem ér külsődleges benyomás, akkor nem fog semmi új gondolatot kiváltani, ergo nem fogok semmire gondolni. Ehelyett mi történt? Még jobban agyaltam, mint azelőtt. Aztán persze rájöttem (aránylag gyorsan tanulok, olyan három hét alatt le is esett – végül is jobb későn, mint soha), hogy nem a semmire kell gondolni vagy mondjuk egy fényes pontra a fejemben amikor ászanázom, hanem magára az ászanázásra… És lássunk csodát, azóta sikerült is körülbelül az elkalandozás minden első vagy második percében (vagy a gondolati fonal első lépéseiben) visszaterelnem a gondolataimat a helyükre (ez most úgy néz ki, hogy egy perc agyalás, pár másodperc önreflexió, majd újabb egy-két perc agyalás, majd megint egy sor ejnye-ejnye, szóval jól elvagyok). Persze sokat segít maga a légzésfókusz: régebben azt gondoltam, hogy azzal hogy végiglélegzem az egész gyakorlást, számolok, odafigyelek, nincs légzésszünet, stb. akkor azzal jelen vagyok. Hát már tudom, hogy egyáltalán nem így van: olyan kifinomultan tudok agyalni, hogy amellett, hogy lélegzem, figyelek az ászanák kivitelezésére, a gyakorlat sorrendjére még talán a testi érzetekre is, szóval még így is simán s végigagyalom az egész gyakorlást… A pranayamánál ugyanez.

Aztán a meditációmat is megvizsgáltam, hát, ott sem jobb a helyzet, a “mysore” medi teljesen reménytelen, hogy normálisan összejöjjön, a vezetett meg hol sikerül, hol nem. Például érdemes egy meditációt többször meghallgatni: ez is hasonlóan működhet, mint az ászanázás esetében – ha már tudom a forgatókönyvet, tudom, hogy mire számítsak, akkor könnyebben a téma hatáskörében tudok maradni. Ha mondjuk erre meg erre kell koncentrálnom, akkor már az elején lelkileg is benne vagyok: tudom, hogy ezt fogom csinálni és tudom is, hogy ezt ezért csinálom. Egy példa: arra fogok meditálni, amit el szeretnék érni, de ez csak egy dolog lehet, egyszerűen mert így hatékonyabb – először nehéz egyet kiválasztani a sok közül vagy pedig mind túl jelentéktelennek bizonyul végül és végtére is ezen a fonalon fog elmenni a gondolatiság. Ha már ez megvan, akkor tudatosítom, hogy azért érdemes ezzel időt tölteni, mert azzal végső soron a beteljesülés fele megyek – gondoljunk csak bele, olyan egyszerű, de mégis milyen nehéz megtenni. Amit a hétköznapokban hajlamosak vagyunk csinálni, az az, hogy vagy kesergünk rajta, hogy nekünk az miért nem adatott meg, vagy elérhetetlen vággyá tesszük, netalán azokra irigykedünk, akiknek már összejött.

De ahol szintén helyre kellene rakni a dolgokat, az a hétköznapi élet egyéb területe. Hányszor kapjuk azon magunkat, hogy csak testileg vagyunk jelen? Én sajnos sokszor, sőt, még azt is pontosan meg tudom mondani, hogy mások hányszor érzik így magukat (tipikusan az “óra/időnézegetés” a jele). A jóga vagy a divatos “flow” pontosan erről szól: ha jól érezzük magunkat, akkor jelen vagyunk testileg-lelkileg szellemileg, az időn és a teren kívüli különleges  energiamezőben, amelybe mindannyian annyira vágyunk. Azt viszont csak nem régóta tudom, hogy ez az állapot bármilyen körülmények között elérhető és egyedül rajtam múlik, hogy hányszor élem meg.

Arról még nem is írtam, hogy az agyalást miért nem érdemes csinálni. A tudatos élet egyik eleme, hogy tisztában vagyunk (vagy legalább határozott elképzelésünk van róla, hogy miért csináljuk) minden cselekedünk okának, emiatt is érdemes olykor-olykor a miérteket feltenni magunkban. Ezek a gondolatfolyamok minden esetben vagy a múltra vagy a jövőre irányulnak, tehát irrelevánsak az éppen történő dolgokra, megfosztanak a jelen pillanat megélésétől. Ez már önmagában is elég súlyosan hangzik, de még nincs vége. Alattomos módon megfosztanak bennünket a valódi önvalónkkal való kapcsolat elérésétől: ez akkor válik számomra egyértelművé, amikor végre elcsendesül ez a belső monológ – na ott kezdődik ám “a jó világ”, hogy szemléletesen fejezzem ki magam. Olyankor érzem úgy, hogy végre hazatértem. Olyankor  a hétköznapi valóság olyan jelentéktelennek és álomszerűnek tűnik. Olyankor érzem meg igazán az Egységet, a Jógát.

Az agyalásnak vannak még más hátrányai is persze, az értékes energiák szétdobálásától, elpocsékolásától kezdve az önmagunk és céljaink elérésének hátráltatásán keresztül a kreatív gondolkodás gyilkolásáig. (Gyurkó Zsolt több tanítása is szól erről.)

Annak ellenére, hogy olyasmiről írtam, amitől megszabadulni szeretnék, hiszem, hogy mégis előremozdított ez az írás méghozzá azzal, hogy segített tudatosítani és letisztázni, amit el szeretnék érni. A kívánságaink teljesülésének kulcsa, hogy pontosan tudjuk, hogy mit is kívánunk. Ugyan még csak kicsit több, mint egy hónapja meditálok, hiszem, hogy képes vagyok rá, hogy jobb és jobb legyek a tudatfolyamatok lecsendesítésében.

U.i.: Teljesen véletlenül több ismerősöm kapcsán is szóba került a vipassana meditáció. Szegények, kicsit félve tekintenek a rájuk váró megpróbáltatásokra (10 napi némaság, napi több órás meditáció, egyszerű és kevés étel) – nos, én mindegyikük helyett elmennék, mert ez egy egyedülálló lehetőség lehetne, hogy még jobban helyrerakjam magamban a dolgokat.

10 egész nap meditációra…!

10…!

Mindful-or-Mindfull-post.006

2 thoughts on “Miért szeretnék felhagyni az agyalással? (Avagy a Jóga Szútrák után (is) szabadon…)

    • 😀 Egyébként az említett ismerőseim azért mennek, mert el kell menniük (felsőoktatási intézményi követelmény)… Az, hogy valaki milyen okból megy, biztosan nagyon meghatározó az egész élmény tekintetében.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s