Sötét labirintus?

Olvasgatom a netes cikkeket a bipoláris személyiségzavarról. Hihetetlen, mennyire tipikusak a tünetek, amelyeket már én is megtapasztaltam, de ami még hihetetlenebb, hogy amikor épp átélem valamelyiket, akkor mindig azt érzem, hogy egyedül vagyok ezzel a problémával.

Holott a felfokozott állapotot bizonyos szempontból csodálatos megélni: kreatív, fáradhatatlan és abszolút nyitott vagyok olyankor. Ha nem tűnne fel a környezetemben senkinek a változás, mondhatni egyik napról a másikra megvilágosodom és bármit megtehetek, hiszen nem érzékelem, hogy lennének határaim.

Mosolyogva és pirulva olvastam egy bipoláris beszámolóját a mániákus időszakáról: tökéletesen magamra ismertem és eszembe jutott, utólag milyen kínosan viselkedtem: introvertált létemre játszi könnyedséggel teremtettem kapcsolatokat mindenhol, ahol jártam, ismerőseimet pedig tőlem sosem látott őszinteséggel sokkoltam. Igazából mindenkit kiosztottam, olyan blog bejegyzéseket tettem közzé, amelyekben kendőzetlenül szidtam a húsevőket. Jellemző, hogy amíg morálisan alá tudom támasztani az igazamat, addig sebezhetetlennek és tökéletesnek hiszem magam. Igazság szerint rengeteg közös élményem van sorstársaimmal, annak ellenére is, hogy én aránylag rövid időszakokban éltem meg a mániát.

A pozitívum: a kiapadhatatlan ötletbombák, amelyek aludni sem hagynak olyankor, minden ötlet zseniálisnak és világmegváltónak tűnik, spontán módon összefüggésekre jövök rá és olyan titkos tudásba nyerek beavatást, amelyről sejtelmem sem volt, hogy létezik. Közben sajnálkozva tekintek régi tudatlan önmagamra és imádkozom, hogy ne vesszen el a tudás és örökké birtokoljam ezt a magas tudatszintet. Valami olyasmi érzés, mint amelyet Charlie él meg a Virágot Algernonnak című könyvben: szerencsére Charlie-hoz hasonlóan én is úgy tértem vissza régi önmagamhoz, hogy nem szenvedtem el komoly sérülést.

Furcsa, most eszembe jutott valami, ami fontos lehet: tavaly a második kórházi bentfekvésemet követően úgy éreztem napokig, mintha nem én, a régi önmagam volnék. Én akkor úgy éreztem, az egóm szorult háttérbe egy időre és el kellett telnie időnek, amíg visszaépült.

Na mára ennyi.

Algernon2r

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s